Az első Bolygó Klub résztvevői nyolc foglalkozáson nyerhettek bepillantást a környezet- és természetvédelem, valamint a zöld aktivizmus rejtelmeibe, hogy az új ismereteket felhasználva szervezzenek közös figyelemfelhívó akciót. A cikkben a klubról készült szubjektív résztvevői beszámolót olvashatjátok.
Feladatok, munka, új projekt. ZH-készülés, beadandó, munka, még több feladat, még több vizsga, még több új projekt. Előadás, meditáció a naptárban ütemezve, kihúzva, elmarad. Lelkesedés és szorongás, hogy minden jó és semmi sem az, minden jobb lesz és minden tönkremegy. Ökoszorongás és egyetemista hétköznapok. Jó lenne elmenni innen.
Szaladok a villamossal a szokásos pontatlansággal a hátamon, pedig már múltkor is megfogadtam, hogy most időben oda fogok érni. Tizenöt perc elment akkor is, mire fejben meg tudtam érkezni, mire letettem a mentális táskáim és átléptem a kapun. Már csak ezt a kaput várom, és hogy végre gúnyosan nézhessek a telefonom lefordított képernyőjére, jelezve felé, hogy most aztán tolhatja nekem a pop-up értesítéseket. Sokkal jobb helyen vagyok.
Sziget a város közepén
A Bolygó Klub három órája olyan, mintha valamilyen szigetre csöppent volna az ember, ami egyszerre van távol a világtól, és mégis annak működéséről szól. Belső lázadás, tudatos jelenlét a rohanásban. Több alkalom volt, mire megtanultam, hogyan kell jól megérkezni ide. A hétköznapokban kincset ért nekem, hogy három óráig nem volt képernyőidőm, ehhez pedig csak annyi kellett, hogy megbeszéltük, hogy letesszük a telefonokat. Nincs munka és tanulás, hanem megértés és közös gondolkodás izgalmas témákról a mi kis szigetünkön.
Ez persze nem magától lett így, sokat köszönhetünk Olginak és Pankának is, akik megteremtették ezt a biztonságos közeget. Olyan hely lett a Bolygó Klub, ahol nincs rossz kérdés vagy rossz válasz, nincs ítélkezés és a megfeleléstől való szorongás sem. Ezeket mind letehettük az ajtóban, amiért igazán hálás vagyok.
Pedig az első klubon még csak nem is ismertük egymást, de mégis olyan volt, mintha ezer éve is már találkoztunk volna. Közös érdeklődésünk, a természet szeretete már korábban is, tudatunkon kívül összekötött bennünket. A sok közös pont mellett pedig éppen a különbözőségek voltak a legszebbek, hiszen más-más perspektívából szemlélve láthattuk ugyanazt, és ez új utakat nyitott meg előttünk.
Egyre mélyebbre az ökológiai fenntarthatóság tengerén
Ez a bizalmi légkör arra is lehetőséget adott, hogy a meglévő érdeklődésből egyre mélyebb és mélyebb megismerés legyen. Közösen jutottunk el oda, hogy megkérdőjelezzük a korábban megkérdőjelezhetetlennek tűnő állításokat, és hogy fokozatosan bővítsük a tudásunkat az ökológiai szemléletű fenntarthatósággal kapcsolatban. Minden alkalommal más-más perspektívából közelítettük meg a témát, melyek organikusan kapcsolódtak egymásba a féléves folyamat során.
Bár előtte is sokat olvastam, mégis újat tudtak adni ezek az alkalmak. Tudtam, hogy a környezetvédelem és a természetvédelem nem szinonimák, de Rodics Katalin előadásából és megindító élménybeszámolóiból értettük meg igazán, mi is a különbség a két fogalom között. Találkoztam a permakultúra fogalmával is, de itt mélyedtem el először jobban a többiekkel együtt az alapelvek rejtelmeiben Werlein Anna vezetésével. Az ökológiai közgazdaságtan pedig még a szakmai utamhoz is szervesen kapcsolódik, mégis sokat segített abban a klub, hogyan érvelhetek mellette az ismerőseimnek is, ebben Köves Alexandra volt a segítségünkre.
Megismerkedtünk a klímaigazságosság fogalmával, melyet egyenesen Kenyából mutattak meg nekünk az ottani Bolygósok, végül pedig a hazai és nemzetközi klímamozgalmak világába is bepillantást nyerhettünk, hogy ezekből inspirálódva tervezzük meg a saját akciónkat.
Vagyis a sok új ismeret mellett az elmélyülést segítette igazán a klub, mert a jól hangzó szlogenek mögé nézve ismerhettünk meg jobban egy-egy szemléletmódot. Az pedig szintén hasznos volt, hogy mindezt közösségben tettük meg, hiszen így olyan területekre is rávilágíthattunk egymásnak, melyekről külön-külön nem biztos, hogy gondolkodtunk volna. A szakmai ismeretszerzést pedig mindig egy kreatív aktivitás követte, amivel átélhetőbb és élményszerűbb lett ez a közös tanulás.
Nincs olyan, hogy egyéni cselekvés
Az egyéni cselekvések hatásosságával kapcsolatban persze gyakran előjön az ellenérv, ami szerint csak cseppek vagyunk az óceánban. Ez a dilemma pedig még a leginkább elkötelezetteket is elbizonytalaníthatja abban, hogy valóban jó úton haladunk-e a saját ökológiai rendszerünkben. A Bolygó Klub azonban erre is választ adott a közösségen keresztül.
A tanulás mellett ugyanis abban is sokat segítettünk egymásnak, hogy átjussunk az esetleges zökkenőkön, nehézségeken. Sok-sok új ötlet, új megközelítés, alternatív gondolat jelenhetett meg, ami átlendített minket az akadályokon. Az úton ráadásul azt is átélhettük, hogy egyáltalán nem vagyunk egyedül a dilemmáinkkal és a félelmeinkkel, és nagyon sokan vagyunk, akik hozzánk hasonlóan féltik a bolygónk jövőjét és a jövőnket a bolygón.
Ebben a közösségben pedig már az egyéni cselekvések sem tűntek olyan hatástalannak. Rögtön érezhettük, hogy a mi kis apróságaink szépen lassan hatással lesznek másokra is, a saját közösségünkön keresztül pedig hatványozódik az a hatás, amit a cselekvésünkkel elérhetünk. Ezért is egyre fontosabbak ezek a megtartó harmadik helyek az otthon és a munkahely vagy az iskola után, mert segítenek leküzdeni az egyedüllétből és a magányos harcból eredő kilátástalanságot.
Nekem is jó, nem csak a Földnek
Ez pedig nemcsak a bolygónknak jó, hanem mi magunknak is. Alig pár alkalom is elég volt ahhoz, hogy az egymásra odafigyelő közösségünkben olyan bizalmi légkör alakuljon ki, melyben a nehézségeinket is bátran megoszthattuk egymással. Beszélhettünk a rohanó hétköznapok terheiről, a klímaszorongásról és a frusztráló élményekről is. Az alkalmak pedig mindig azzal kezdődtek, hogy az előző hetek legkülönlegesebb találkozásait emeltük ki, ami segített abban, hogy hálával tekintsünk a körülöttünk, velünk együtt létező világra.
Vagyis a Bolygó klub nemcsak a Földnek tett jót, hanem a mi egészségünknek is. Ahogyan a bevezetésben is írom, olyan szigetté vált, ahol végre tényleg le tudtuk tenni a munkát, a sulit és főleg a telefont, így erre három órára, vagy néha inkább két óra negyvenöt percre igazán jelen tudtam lenni én is. Igazi mély, közösségi „elmerülések” voltak ezek az adott témakörökben, melyek még napokig energiával és élettel töltöttek el.
Remény
Ez az élet pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy folytatni tudjuk az utunkat egy harmonikusabb emberi közösség felé. Nekem a Bolygó Klub a reményt jelentette, mert megismerhettem sok-sok olyan embert, aki hozzám hasonlóan aggódik a Föld és az emberiség, az emberi közösségek jövője iránt, és akik ennek ellenére, vagy éppen emiatt aktívan cselekednek is a változás érdekében.
Reményt adott, hogy nem vagyunk egyedül a problémákkal, de a megoldásokkal sem. Reményt adott, hogy a fenntarthatóbb életmód valójában nem egy lemondást, hanem egy teljesebb életet jelent. Reményt adott, hogy a jövőnket mi alakítjuk, az ökológiai rendszerek pedig a szövetségeseink lesznek, ha így tekintünk rájuk, és nem uralkodni akarunk felettük. Mert csak közösen sikerülhet, de közösen sikerülni fog. Minden Egy.