Csereprogramot hirdetünk Yerevanban, Örményországban: Kapcsolódj, inspirálj, cselekedj!
A Bolygó a Planet One nemzetközi projekt keretein belül jött létre, mely projekten keresztül 6 országban nyíltak zöld közösségi terek fiataloknak!
A Planet One globális projekt részeként most meghirdetjük a jelentkezést egy csereprogramra Yerevanban, Örményországban, 2024. augusztus 12-16. között!
A programon mind a 6 ország közösségi tereiből, Örményországból, Kamerunból, Magyarországról, Kenyából, Dél-Afrikából és Svédországból érkeznek majd fiatalok, hogy tapasztalatot és tudást cseréljenek, és ösztönözzék egymást egy zöldebb és igazságosabb világ elérésére!
A csere célja, hogy segítse a kitalálását és fejlesztését azoknak a fiatalok által vezetett, környezet- és klímaváltozással kapcsolatos kezdeményezéseknek, amelyeket a résztvevő fiatalok a látogatást követően megvalósíthatnak. A kezdeményezés megvalósítása történhet lokálisan vagy globálisan (online), illetve közösen vagy egyéni projektek formájában.
Jelentkezz, ha:
- Voltál már Bolygós programon;
- 18-25 éves vagy;
- Folyékonyan beszélsz angolul;
- Elérhető vagy a cserelátogatás időpontjain plusz utazási napokon: augusztus 12-16;
- Szívesen megvalósítanál egy fiatalok által vezetett kezdeményezést/projektet.
A cserelátogatással kapcsolatos összes költséget mi fedezzük! (utazás, szállás és étkezés).
Ha szeretnél résztvenni a csereprogramon, jelentkezz március 19-ig! Kérdés esetén pedig keress minket az [email protected] email címen!