HangTúra – Városi hangkutatás vokális és perkusszív játékokkal

Esemény időpontja: 2025-06-05 17:45

Egy nagyváros tele van hangokkal, amiket a mindennapok rohanásában nem is veszünk észre; általában fel sem tűnik, mennyire meghatározza a jóllétünket a minket körülvevő zaj. Sőt, azt sem észleljük, mennyi akusztikus kincs és játéklehetőség mellett haladunk el nap mint nap.

A hangtúra során a Bolygó Közösségi Térből indulva fogjuk bejárni a budai Duna-part egy szakaszát. Amivel találkozni fogunk:

  • hallgatási technikák
  • a hang tudatra való hatásainak megismerése
  • a természet és az ember által mesterségesen létrehozott hangok detektálása
  • a környezetünkben lévő akusztikai élmények tudatosítása
  • megszólaltatható tereptárgyak
  • csontrezonanciás hangérzékelés
  • épített akusztikai terekben hangadás és hallgatás

Ez a program a Bolygó szervezésében, a Bélaműhely Sound Art közreműködésével fog megvalósulni. A Bélaműhely 2007 óta foglalkozik a hangok és az emberek hangokhoz, hangkeltéshez való viszonyának kutatásával és az ehhez köthető társadalmi jelenségekkel. Folyamatosan jelen vannak az alternatív szemléletmódú zenei edukációban: hangszerépítés, közösségi zenélés, összművészeti projektek szintjén.

Ezt a programot kifejezetten 14 éven felülieknek ajánljuk. További fotnos információ, hogy elsősorban gyalog fogunk közlekedni, de a kényelmes és gyorsabb haladásunk érdekében szükség lesz 2 db BKK jegyre vagy bérletre. 

Scroll to Top