Pólószitázás: Viseld az üzeneted!

Esemény időpontja: 2025-11-25 17:30

English below:)

–––

Sok feliratos ruhával találkozunk a mindennapjaink során. Sokszor ugyanakkor ezek a szlogenek és logók semmit sem jelentenek számunkra. Ezen az estén azonban lehetőségünk lesz legalább két, számunkra fontos üzenetet és ábrát közösen megalkotnunk, majd rögtön rá is szitázni kiválasztott ruháinkra, így eljuttatva azokat mindenkihez akivel csak találkozunk.

Ez egy háromórás workshop. Kérjük, hogy érkezz időben, hogy hamar bele tudjunk vágni a lényegbe. Továbbá nagyon fontos részlet, hogy hozz magaddal legalább egy (de akár több) világos színű, nagy sima felülettel rendelkező ruhát, aminek új életet adhatunk. Végül, de nem utolsó sorban az is remek, ha már előre elgondolkozol azon, hogy milyen környezetvédelemmel kapcsolatos gondolatot, szimbólumot hordanál szívesen. 

Ez a program a Make SMTHNG Week keretében valósul meg, és egyben a második alkalma a The Movement Hub-bal közösen indított sorozatunknak, amely során négy különböző területen kísérletezünk a művészet és az aktivizmus határán.

–––

This event is a collaboration between Bolygó community space and The Movement Hub and it’s going to take place during Make SMTHNG Week. We are going to dive into the world of t-shirt screening. The participants are going to have a chance to come up with at least two different designs related to the environmental movement, and then we are going to be able to decorate our own – light coloured – clothes with them. Participation is free, but registration is required:

Scroll to Top