Szeptemberben volt lehetőségünk pályázatot leadni a Bolygónál, ami a European Climate Fund (ECF) támogatásának köszönhetően jöhetett létre. Olyan, fiatalok által kezdeményezett projekteket támogattak, amelyek hozzájárulnak valamilyen módon ahhoz, hogy egy zöldebb, igazságosabb társadalomban éljünk. A megvalósításhoz kaptunk anyagi támogatást, rendszeres és alapos mentorálást, valamint a Bolygó közösségi tér helyet biztosított az eseményeinknek. Nárai Attila szervezőtársammal már több, mint egy éve járunk az itteni programokra. Fontos számunkra többek között a fenntarthatóság és a társadalmi igazságosság kérdése.

Projektünknek eseménysorozat szervezést választottunk 4 darab, 2 órás alkalmak keretében, amit január-februárra ütemeztünk. Témánk összekötötte a környezetvédelmet a politikával. Első alkalmunkon a résztvevők Éber Márk szociológussal és egyetemi oktatóval beszélgettek arról, hogyan tudjuk meghatározni a kapitalizmust, és milyen hatással van a társadalmi berendezkedésre. Második alkalommal megnéztük a munkásmozgalmak és zöld mozgalmak eddigi eredményeit, az ellenállás eszközeivel együtt, majd egy workshopon gondolkozhattak a különböző csoportok közös érdekeinek hatékony eszközökkel való érvényesítéséről. A következő héten különféle változás-elméletekkel volt lehetőség ismerkedni. Csoportmunkák után vendégünk volt Bartha-Pál Aba unitárius lelkész, aki beszélt a teremtésvédelemről, és a folyamatos növekedésről az ő szemszögéből, valamint Rādhā Krishna Das krishnás szerzetes, akit a teológiájukról és krishnavölgyről lehetett kérdezni. Zárásnak nyitott beszélgetést szerveztünk, ahol különféle szervezetek, elméletek képviselőit hívtuk meg. Részt vettek: Hajnal Márton, Zimmermann Dániel – Nyimi Öko Közösség, Varjú Kollektíva – anarchista szervezet, Körner Olga – degrowth elmélet, Társadalomelméleti Kollégium (TEK), Fáklya – forradalmi kommunista szervezet (Marxizmus).
Az eseménysorozaton összesen 125 résztvevőnk volt! Célunk az eseményekkel az volt, hogy együtt gondolkozzunk kritikusan a jelenlegi gazdasági rendszerről, és a zöld mozgalmakról a környezetvédelemért vívott harcunkban. Szerettük volna, ha a résztvevők kapcsolódnak az eseményeinken, alap adódik jövőbeli együttműködésekre. Örömmel láttuk, hogy rengetegen maradtak beszélgetni, vitázni, beülni valahová az események után, és páran kontaktot is cseréltek. Nekem kiemelkedő élmény volt a programok moderálása, szerencsém volt megismerni új embereket, az eddigi kapcsolataimat pedig erősíteni. Úgy érzem sikerült egy otthonos, közvetlen légkört kialakítanunk, hogy mindezeket elősegítsük.
A jövőben, amennyiben lehetőségünk adódik rá, szeretnénk folytatást szervezni a sorozatnak valamilyen formában. Erre a résztvevőktől is érkezett igény, a visszajelzéseket pedig biztosan figyelembe fogjuk venni a továbbiakban. Továbbá, meg lettünk hívva, hogy tartsunk egy másfél órás blokkot a június 27–30. között rendezett X. Zöld Nyári Egyetemen, amelyet több zöld szervezet közösen szervez – köztük a Zöld Fordulat Egyesület, a Zöldike Egyesület, a Fridays for Future és a Bolyongó Tábor szervezői.
